Rendes skót diákok

A pedagógusoknak egyre kevesebb dolga akad a fegyelmezéssel

2009-11-28 20:04   Utolsó módosítás: 2009-11-27 13:07
e-mail
Megosztás az IWIW-en Megosztás az TWITTER-en Megosztás

A skót tanárok körében készült felmérés szerint a helyi diákok általánosságban jó magaviseletűek. Kisebb fegyelmezetlenségeket elkövetnek ugyan, de a tanerők úgy érzik, tudják kezelni az ilyen helyzeteket.

A skót kormányzat és az edinburghi egyetem háromévente elkészített átfogó iskolai magatartás kutatása szerint a helyi tanerők elégedettek diákjaik viselkedésével, sőt javuló viselkedésükről számolnak be. A 3500 tanár és más iskolai alkalmazott részvételével készült felmérés során a megkérdezettek 90 százaléka vélte úgy, hogy a skót diákok általánosan jó magaviseletűek. A kutatás szerint a tanárokkal szembeni erőszak vagy agresszív viselkedés szinte egyáltalán nem jellemző a tanulókra, igaz, egymás között már nagyobb arányban hajlanak a szóbeli vagy fizikai durvaságra. A tanerők beszámolója szerint ugyanakkor igazán gyakorinak csak az olyan kismértékű fegyelmezetlenségek tekinthetők, mint a folyosókon történő rohangálás.

A felmérés szerint a tanárok döntő többsége, összesen több mint 80 százaléka felkészültnek érzi magát az órai és iskolai fegyelmezetlenségek kezelésében. Az igazgatók háromnegyede pedig úgy nyilatkozott, nem tapasztalt még az iskolavezetésre lényegi hatást gyakorló kihágást intézményében.

A felmérés szerint a skót tanulók nem csak egyszerűen jók, de javuló magatartásúak. A háromévente megismételt kutatás szerint ugyanis az összehasonlító felmérés részvevőinek 42 százaléka változatlan, 50 százaléka viszont javuló iskolai magaviseletről számolt be a 2006-os évhez képest - tájékoztatott az ELTE hírlevele.


Betöltés
2009-11-28 20:04   Utolsó módosítás: 2009-11-27 13:07

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá ön is!

még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá ön is!



Ezt írja be: szombat

További játékok 20000 Ft értékben »
1 / 9 oldal
 
Cikkek

Legfrissebb Népszerű
Legújabb Vitatott

Hozzászólások
 
hirdetés